2. FEJEZET

Szijasztok! Itt van a 2. fejezet is ami már a jelenben játszódik. :)
Hagyjatok magatok után nyomot köszönöm.
Jó olvasást! ;)
Ryshia xxx.

Szabadulás

*Zhanna szemszöge* 

Viszont nekem is elérkezett a nagy nap mikor beléphetek a nagyvilágba.

KIENGEDTEK abból a szörnyűségből 18 évesen, 11 év után. Mikor kiengedtek első dolgom volt egy ideiglenes lakás bérelni. Cuccokat venni. Sok-sok ruhát és sok fekete sminkeket. Black Forever.  És pár hónap múlva már repültem is vissza Sydney-be vissza a szülővárosomba. Menekülve attól a várostól ami tönkre tette az egész életemet. Sydney-ben vettem egy kicsi kis házat tengerpart közelében (igen rengeteg pénzem van az ősöknek hála). És persze vettem kocsit is. Elmentem fodrászhoz is, most tűzpiros a hajam. Ez előtt pedig sötétkék volt. Ez után pedig sötét rózsaszín lesz.

 Elmentem a házamhoz legközelebb lévő iskolába beiratkozni, mert ügye év közben voltam.

 Augusztusban van a szülinapom, így akkor engedtek ki. Most pedig Október van.  Vagy is suli idő és én még nem jártam ki a 12.-et.

 Szóval elmentem ma van péntek délután ezért már vége a tanításnak. Hál’ istennek nincs kötelező egyenruha, így járhatok úgy ahogy akarok. Bár az igazgatónak nem tetszett a hajam sem a fül tageszem sem a pc-im. De hát ez van.

 Haza mentem az új otthonomba és eltettem a cuccokat amiket kaptam az iskolában és átöltözök kicsit lengébb ruhákba, mert kurva meleg van október lévén. Vettem fel egy fekete hosszú derekú farmer shortot + vele egy fekete vagy ezer helyen felfutott, kilyukadt neilon harisnyát,+ fekete nyári bakancsot, + egy fehér ujjatlant amin nagy nyomtatott betűkkel rá volt írva, hogy RAMONES. Azt betűrtem a gatyámba + vettem fel egy nyári bőrdzsekit és a Mike-os nyakláncom. + sok-sok karkötőt. A fekete füstös szemem pedig már alapból meg volt csinálva, csak raktam fel piros rúzst ami ment a hajamhoz.

Fogtam a telefonom és a füllhalgatóm + a kulcsom és indultam egyet sétálni a partra.

*Michael szemszöge*

 Volt kis iskolás koromban egy nagyon-nagyon jó  lány barátom, akitől nem tudtam elszakadni. Világ legjobb barátja volt meg hát a szerelmem, de ezt féltem elmondani neki. Egyik nap közölte velem, hogy másnap reggel költöznek el egy másik kontinensre. Majdnem megszakadta a szívem, de azt nem mutattam ki. Mikor haza értem pedig kitört a sírás belőlem.

De az még csak hagyján az nap mikor elköltöztek, autó balesetben meghaltak. És ezt egy retkes híradón keresztül tudtam meg. Ott úgy éreztem vége az életemnek. De viszont szárnyra kelt egy pletyka, hogy a kislány életben maradt, de ezek a források nem biztosak. Így én pozitívan álltam, hozza abban és hitben éltem, hogy túlélte és egyszer vissza jön hozzám.

 Teltek az évek, de semmi életjel. De nem is vártam. Lettek fiúhaverjaim, barátnőim, de attól még tartottam magam a fogadalmunkhoz. Vigyáztam a bőrkarkötőre amit kaptam tőle, itt lóg már teljesen szétmenve a kezemen. Festettem minden kéthetente a hajamat, persze nem mondtam el senkinek sem azt, hogy miért. És a kisujjas fogás sem fordult elő. Már úgy voltam vele, hogy feladom.

 Hamarosan 19 éves leszek és van egy világhírű bandánk. Amiben gitározok és énekelek. Most mással nem nagyon tudok foglalkozni. Sokszor gondolok Zhanna-ra, főleg az utóbbi időben, mert nem rég töltötte be a 18-at és reménykedtem, hogy haza jön ha egyáltalán él… Párnapja végleg felmondtam azzal, hogy úgy gondolom , hogy még él. Gondolat menetemet  Ash zavarta meg.

 -        Hé, Mike gyere, megyünk sétálni a partra banda megbeszélés.

 -        Hányszor mondtam már, hogy ne hívj Mike – nak? Csak ő hívhat így! – kiabáltam – Jó bocs… de tényleg ne hívj így!

 -        Ok, bocsi. Na jössz piroska?

 -        Aha.

*Zhanna szemszöge*

 Hajamnak hála mindenki megbámult az utcán. Úgy látszik itt nagyon senki se festeti a haját színesre. Los Angeles- ben sok embernek színes feje volt, így ott nem tűntem ki.

Bedugtam a fekete fülhallgatómat a fülembe, zsebre vágtam a kezemet és indultam a partnak arra a részére ahol nem voltak emberek. Mikor oda értem a vízhez, levettem a bakancsom, félre dobtam és leültem a víz szélére de még a homokba. Lábaimat felhúztam, kezemmel pedig a hátam mögött támaszkodtam és hallgattam a vizet.  Mikor a víz hullámzott kijött a lábamig ami a vizet érte. Lassan felvettem a bakancsom és elkezdtem a víz mellett sétálni. Fülemben üvöltött a Ramones és a telefonom nyomkodtam. Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy nagy testbe ütköztem és a hátsómra estem a homokba.

 -        Rohadj, meg! – morogtam az orrom elé.

Felpillantottam és 4 srácot láttam magam előtt. Jól megnéztem őket. Az egyik szőke hajú és kék szemű, aki marha hangosan röhögött, volt egy ázsiainak kinéző, sötétbarna hajú és bogárszemű, aki próbálta elrejteni a nevetését kevés sikerrel, a harmadik magába kuncogott, barna fürtjei voltak és fejére egy fekete bandana volt kötve, és az utolsónak tűzpiros (!!!) haja volt pont mint nekem, aggódó szemekkel nézett le rám és a kezét nyújtotta felém. Hamar felismertem őket, ők a 5 seconds of summer, nem ismerem őket a nevüket se tudom csak hallottam róluk meg láttam képeket.

 -        Jaj, bocsi, úgy sajnálom! – mondta riadtan a piroska.

Én pedig csak gúnyos mosolyra húztam a számat.

 -         Lám, lám! Csak nem a 5 seconds of summer? – mondtam gúnyosan. Már abba hagyták a vihogást csak a szöszi kuncogott.  Ellöktem a piros kezét és felpattantam.

 -        Ahh, egy újabb rajongó! Na jó csak, mert jó kedvem van. Melyik kezedre kéred az autogramot? – kérdezte nagyképűen a szöszi. Én erre csak gúnyosan néztem rá, ő pedig kinyújtotta a kezét, hogy adjam oda az karomat.

 -        Nekem, nem úgy tűnik mintha rajongó lenne, húzza félre a száját a bandanás gyerek.

 -        Hogy? – kérdezte a szöszi, de én már megragadtam a kezét, magam felé rántottam, megfogtam a pólóját és lerántottam magamhoz. Oda hajoltam a füléhez, az egészet olyan gyorsan csináltam, hogy nem tudott ellenkezni.

 -        Ráhibázott a bandanás gyerek. Nem vagyok rajongója egy meleg bandának. De ha már ilyen közel kerültünk egy máshoz, mi volt olyan vicces az előbb? Hmm? – kérdeztem, halkan, szexis és ellenállhatatlan hangon, úgy hogy közben a szám súrolta az arcát és a fülcimpáját. Válaszul egy óriásit nyelt. – Mindjárt gondoltam. – kuncogtam halkan. Olyan erősen tartottam, hogy mozdulni se tudott és szerintem ő is észrevette, hogy milyen erős vagyok. Megnyaltam a fülcimpáját és éretem, hogy libabőrös lett, Én csak önelégültem mosolyogtam. – Ajánlom, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő Szőke herceg! Nem szép dolog másokat kigúnyolni. –mormoltam a fülébe és mivel totálisan le volt hajolva, felrántottam a térdem, ami tökéletesen gyomron találta, amitől össze rogyott. Elengedtem és győzedelmesen vigyorogtam. 

 -        Menj vissza anyádba, ribanc! – mondta erőtlenül. Én meg csak nevettem rajta.

 -        Bocsika, Szőke herceg, anyám több mint 10 éve halott, úgy hogy ezt benézted. –nézem rá lesajnálóan – Ajánlom, hogy jegyezz meg magadnak, mert van egy olyan értésem, hogy még találkozunk.

Ránéztem a többi fiúra, akik lesokkolva bámulták a jelenetet.

 -        Te, te, te ki vagy? – kérdezte a piroska, bátortalanul.

 -        Mégis milyen joggal, kérdezted te ezt meg? Nos barátocskám, maradjon ez rejtély számotokra. –rákacsintottam, és mint aki jól végezte dolgát otthagytam őket.

Várjunk csak én tényleg jól végeztem a dolgom. Képzeletben pedig leöklöztem magammal. Nem néztem hátra csak mentem előre, mikor valaki megfogta a vállam. Megfordultam és…